Az emberi élet leggyötrőbb vágya: minél többet összegyűjteni azokból a mámoros pillanatokból, amelyekért érdemes élni. A boldogság keresése kielégíthetetlen vágyunk, beteljesülésével véget ér életünk.


A gond és fájdalom tartja az ember életben. Vagyis az, hogy az ember megpróbálja a gondot és a fájdalmat elkerülni. Nálam ez teljes munkaidős állás volt.
Úgy kellene élni, mint a kőkorban: naptár nélkül, élet és halál között, csak az időben.



Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.




mosolyogtam, de szenvedtem legbelül, hogy ne lássák a szívem a múltba menekül..




Mindig azt mondogattam magamnak: megérte. Most jöttem rá, hogy messze nem érte meg, és soha többet nem akarok szenvedni olyan ember miatt, akiről tudom, hogy sosem szenvedne értem...




megdöbbentő, milyen hamar elmúlik a bizalmasság egy kapcsolatból, milyen hamar lesz két emberből újra idegen..




Tudod, szerelem voltál neki első látásra. Nem mondta soha, de látni lehetett rajta. Mikor rólad beszélt, én óva intettem. Azt mondtam, hogy túl nehéz lenne, lehetetlenség, sőt, őrültség! Azt tanácsoltam, hogy hagyjon Téged, és tudod mit mondott? Hogy nem hagy ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyúttal nehéz is. Tudod, most már örülök, hogy így döntött: ha rám hallgatott volna, élete legcsodásabb dolgát hagyta volna ki!





Ha nem érzed hát nem érzed. Én semmit sem tehetek. Csak tudd, hogy volt egy buta kislány, aki tiszta szívből szeretett.




A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt.




Nincs egyebem, csak az, ahogy majd emlékszel rám. Ez az emlék kell nekem, hogy erős és szép lehessek. (...) Ha tudom, hogy így emlékszel majd rám, bármivel szembe tudok nézni. Bármivel! Istenem, te vagy az én halhatatlanságom!



Egy megrázó pillanat olyan változásokat indít el, amelyek hatását lehetetlen előre látni. Egyes részecskék összeütköznek, és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Mások elsodródnak ismeretlen, izgalmas irányokba, és ott érnek földet, ahol a legkevésbé várnák. Szóval ezekben a pillanatokban éppen ez a legfontosabb. Nem tudjuk befolyásolni őket és a hatásukat, bármennyire is szeretnénk. Hagynunk kell, hogy a sodródó részecskék végre célba érjenek. És várnunk. A következő ütközésig.




Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor azt kell, és hallgatok veled, amikor nem. Hogy a szíved melegében élek, és az lesz az otthonom.







Bevallom, csalódtam benned. Csalódtam abban az emberben, akiről azt hittem, mindvégig kiáll majd mellettem. Hát tévedtem. De meg kell tanulnom, hogy csalódás után talpra kell állni. És ezt teszem! Talpra állok, hisz úgysem tudnék már mit tenni. Talpra állok, és boldog leszek. Talpra állok, hogy lásd, nélküled is lehet még vidám az életem. Végig fogod nézni, ahogy túllépek ezen az egészen!




Ez olyan mint amikor azt akarom,hogy rám nézz,de minden alkalommal,amikor megteszed elfordítom a fejem..




Azt akarom, hogy megöleljen, azt akarom, hogy nézzen a szemembe, és értsen meg , hogy döntse a fejét a homlokomnak, és súgja azt : Soha nem mondtam le rólad. ¦



Szeretném, ha lelassulna az idő... szeretném, ha lenne időm élvezni az életet.



Arra vágyom, hogy mindent eldobva fussak hozzád, de mintha ólomsúly lenne a lábamon, és tudom, hogy nem dobhatom le. Most már én is tudom, mit jelent az, hogy bárcsak!